Receptek
Hideg bolgár joghurtleves
Hozzávalók:
2 gerezd fokhagyma
kis tej
1 pohár joghurt
1 nagyobb uborka
kapor
só
A fokhagymát sóval együtt nyomjuk szét. Egy szelet fehér
kenyeret áztassunk be egy kis tejbe, majd öntsük rá a
joghurtot, és keverjük simára. Hámozzuk meg az uborkát és
reszeljük le, majd egy kicsit sózzuk meg, és hagyjuk fél
órát állni. Nyomkodjuk ki, keverjük össze a joghurtos
kenyérkével. Szükség esetén higítsuk vízzel. Hűtsük le,
kaporral díszítve tálaljuk.
Citromos zöldségleves
Hozzávalók:
3 sárgarépa
3 fehérrépa
0,5 kg káposzta
2 nagyobb burgonya
fél zeller
1 liter húsleves kockából vagy igazi
1 tojássárgája
citromlé
olívaolaj
A zöldségeket tisztítsuk meg, vágjuk apróra, majd kevé
olajon pároljuk meg. Öntsük fel a húslevessel, és főzzük
leg. A levesestálban keverjük össze a tojássárgát ízlés
szerint citromlével, majd merjük rá a forró levest.
Sült ponty bolgár módra
Hozzávalók:
1 egész ponty
25 dkg hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
kevés olívaolaj
só
kevés cukor
bors
pirospaprika
paradicsompüré
kevés liszt
1 citrom
A halat megtisztítjuk, besózzuk, és fél órát pihentetjük.
A hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk, olajban
megpirítjuk. Egy evőkanáál cukrot, csipetnyi sót, őrölt
borsot, paprikát kevés vízzel hígított paradicsompürvel
összekerünk, ráöntjük a hagymára. Tepsibeöntjük, majd
rátesszük a a lisztben meghempergetett halat, meglocsoljuk egy
kevés olajjal, rárakunk néhány citromkarikát, és forró
sütőbe tesszük. Mikor jól átsült, melegen tálaljuk.
Bolgár gyuvecs
Hozzávalók:
50 dkg bárányhús
25 dkg zöldbab
25 dkg burgonya
2 fej hagyma
2 zöldpaprika
1 padlizsán
25 dkg paradicsom
só
petrezselyem
bors
pirospaprika
1 pohár joghurt
2 tojás
olívaolaj
A bárányhúst megmossuk, feldaraboljuk, kevés olajon
megpároljuk, majd a sóval, a borssal és a paprikával
fűszerezzük. A babot, a krumplit, a hagymát, a padlizsánt és
a paradicsomot felkockázzuk, és kevés olajon megpároljuk,
megszórjuk a petrezselyemmel. Az egészet összekerjük,
tűzálló tálba tesszük, kevés vizet öntünk alá, majd
megsütjük. A joghurtba keverjük a tojásokat, és a majdnem
kész ételre öntjük. Visszatoljuk, és rásütjük a tojásos
joghurtot.
Bolgár uborkasaláta
Hozzávalók:
2 uborka
1 pohár joghurt
só
kapor
Az uborkát meghámozzuk, legyaluljuk, besózzuk, és egy kicsit
állni hagyjuk. Kinyomkodjuk, majd összekeverjük a joghurttal
és kaprot szórunk a tetejére.
Alma pongyolában
Hozzávalók:
1 evőkanál liszt
1 tojás
2,5 dl sör
olaj
alma
vaníliás cukor
kevés rum
A lisztből, a tojássárgájából a sörrel és egy
kávéskanál olajjal tésztát keverünk, majd óvatosan
beletesszük a tojás felvert habját is. Az almát meghámozzuk,
kiszedjük a magházat, karikákra vágjuk, esetleg egy kevés
rummal meglocsoljuk. Az almát a tésztába mártjuk, és forró
olajban megsütjök. Papírra szedjük, hogy felszívja a
felesleges zsiradékot, és vaníliás cukorral meghintve melegen
tálaljuk.