Receptek
LENCSELEVES
(ADAS BIS-SILQ)
A lencseleves az egyik legelterjedtebb étel a Közel-Keleten.
Elkészítési idő: 1 óra, valamint a lencse beáztatási ideje
Hozzávalók:
20 dkg lencse
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 közepes nagyságú burgonya
5 dkg rizs
20 dkg cékla
4 evőkanál olívaolaj
1 l húsleves
só és bors
A lencsét kiválogatjuk, és 12 óráig hideg vízben áztatjuk.
Az átmosott lencsét a húslevessel főni tesszük.
Kb. 20 percig főzzük, majd beletesszük a karikára vágott
burgonyát, a rizst és a felszeletelt céklát.
Végül hozzáadjuk az olajon megpirított vöröshagymát és a
fokhagymát és még 20 percig főzzük. Sóval, borssal
ízesítjük és felszolgáljuk.
LEVES SZÁRAZ MAGOKBÓL
(MAKHLUTA)
Elkészítési idő: 1 és fél óra, valamint a magok áztatási
ideje
Hozzávalók:
10 dkg bab
20 dkg lencse
10 dkg csicseriborsó
10 dkg rizs
2 dkg köménymag
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 1/2 l húsleves
4 evőkanál olívaolaj
só és bors
A csicseriborsót és a babot egy napig áztatjuk annyi hideg
vízben amennyi ellepi.
A lencsét fél napig áztatjuk, a rizst megmossuk.
A babot és a csicseriborsót lecsurgatjuk és a húslevesben
másfél óráig főzzük. Egy óra elteltével beletesszük a
lencsét, újabb 10 perc múlva belerakjuk a rizst és a
köménymagot.
Az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát olajon
megpirítjuk, beletesszük a levesbe, még 10 percig forrni
hagyjuk, sóval, borssal ízesítjük és tálaljuk.
BURGHULOS HÚSLEVES
(SHURBAT EL-KIBBI)
Általában főételként fogyasztják.
Elkészítési idő: 40 perc
Hozzávalók:
40 dkg bárányhús
12 dkg törtbúza (burghul)
2 dkg fenyőmandula
5 dkg rizs
1 l tyúkhúsleves
1 fej vöröshagyma
1 csipetnyi őrölt fahéj
4 evőkanál olívaolaj
4 csokor petrezselyemzöld
só és bors
A vöröshagymát lereszeljük vagy nagyon apróra vágjuk. A
húst megdaráljuk.
A burghult, tíz percig vízben áztatjuk, majd jól elkeverjük
a darált hússal és a vöröshagyma felével, a fahéjjal,
ezután megsózzuk és borsozzuk. Vízbe mártott kézzel
összegyúrjuk és diónyi labdacsokat formálunk a masszából.
A gombócok belsejét megtöltjük fenyőmandulával.
A maradék vöröshagymát olajon megpirítjuk, majd hirtelen
megforgatjuk rajta a labdacsokat. Miközben kiszedtük a
gombócokat, erre a pirított hagymára öntjük rá a
tyúkhúslevest. Felforraljuk, megsózzuk, borsozzuk és
beleszórjuk a rizst.
10 perc múlva beletesszük a húsgombócokat is. Ezt követően
még 10 percig főzzük, megszórjuk a petrezselyemzölddel és
tálaljuk.
Megjegyzés: Kockából is készíthető tyúkhúsleves. A
fenyőmandulát hazai viszonyok között pirított
napraforgómaggal is helyettesíthetjük.
FRISSEN SÜLT ZÖLDSÉGEK
(KHUDAR MIQLIYYI)
Elkészítési idő: 40 perc
Hozzávalók:
2 közepes nagyságú burgonya
2 cukkini
2 zöldpaprika
4 szál sárgarépa
4 fej vöröshagyma (apróbb)
1 padlizsán
1 uborka
1 kis fej karfiol
pár szál borsmentalevél (vagy szárított borsmenta)
bő olaj a sütéshez
2 dl joghurt
só és bors
Az uborkát meghámozzuk és apróra vágjuk. (Ízlés szerint
lehet vékony szeletekre vagy apró kockákra vágni.)
A meghámozott burgonyát megmossuk, felszeleteljük, majd tiszta
konyharuhában megtörölgetjük. A padlizsánt és a cukkinit
héjastól szeleteljük fel, a paprika magházát eltávolítjuk
majd karikákra vágjuk. A sárgarépát felszeleteljük, a
karfiolt pedig rózsáira szedjük.
A vöröshagymát megtisztítjuk és egészben hagyjuk.
Jól felhevített olajon a leírt sorrendben előkészített
zöldségféléket aranyszínűre sütjük, majd lecsurgatjuk
őket.
Megsózzuk, borsozzuk és tálaló tálra tesszük, amely mellé
kis tálkában joghurttal jól elkevert mentalevéllel megszórt
uborkamártást is szervírozunk.
Megjegyzés: a zöldségeknek jobb íze lesz, ha a sütést a
vöröshagymával kezdjük.
Öntöttvas serpenyőt ajánlok a sütéshez, ez ugyanis nem
szívja le a zöldségeket.
TOJÁS JOGHURTMÁRTÁSSAL
(LABAN BIL BAYD)
Elkészítési idő: 20 perc
Hozzávalók:
4 tojás
1/2 l joghurt
4 gerezd fokhagyma
3 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál étel keményítő
2 dkg száraz mentalevél
1 marék friss borsmentalevél
1 csipetnyi őrölt cseresznyepaprika
só és bors
A nagyon apróra vágott fokhagymát és borsmentát a
cseresznyepaprika-őrleménnyel együtt, olajon megpirítjuk. Az
ételkeményítőt belekeverjük a joghurtba, megsózzuk,
borsozzuk és egy tűzálló tálba öntjük.
Elkezdjük forralni, a közepébe beleütjük a tojásokat,
ráöntjük a fokhagymás olajat és kb. 10 percig fedő alatt
sütjük, amíg a tojások meg nem keményednek.
Meghintjük friss mentalevelekkel és felszolgáljuk.
VELŐSALÁTA
(NKHAAT MTABBLI)
A bárányvelő nagyon ízletes, gyakran salátaként
előételnek szolgálják fel.
Elkészítési idő: 1 óra 10 perc
Hozzávalók:
1/2 kg bárányvelő
2 gerezd fokhagyma
3 evőkanál citromlé
1 csokor petrezselyemzöld
3 evőkanál ecet
3 evőkanál olívaolaj
só és bors
A velőt ecetes hideg vízben fél óráig állni hagyjuk.
Ezután lecsurgatjuk, majd sós vízben negyed óráig lassú
forrásban tartjuk.
Leszűrjük, hagyjuk kihűlni és eltávolítjuk róla a
hártyákat. Felszeleteljük és salátás tálra tesszük.
A fokhagymát összezúzzuk, hozzáadjuk a citromlevet, az olajat
és egy csipetnyi sót. Jól elkeverjük és ráöntjük a
velőre. Meghintjük petrezselyemzölddel és felszolgáljuk.
Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
BÁRÁNYHÚSOS LEPÉNYKÉK
(SFIHA)
Elkészítési idő: fél óra + amíg megkel a tészta
Hozzávalók:
20 dkg darált bárányhús
1 nagy paradicsom
1 kis fej vöröshagyma
4 evőkanál olívaolaj
1 zöld cseresznyepaprika
1 csipetnyi őrölt fahéj
2 csokor petrezselyem
1 csipetnyi őrölt pirospaprika
40 dkg liszt
5 dkg élesztő
1 evőkanál citromlé
só és bors
A paradicsom héját lehúzzuk és apróra vágjuk.
Az apróra vágott vöröshagymát és cseresznyepaprikát 2
evőkanál olajon megpirítjuk. Beletesszük a húst,
megforgatjuk, és pár percig pirítjuk. Majd ráöntünk egy
evőkanálnyi vizet, beletesszük a paradicsomot, megsózzuk,
borsozzuk és még néhány percig pároljuk, meghintve a
fahéjjal.
Végül megszórjuk pirospaprikával, a petrezselyemzölddel és
hozzáadjuk a citromlevet.
Az élesztőt kevés langyos vízben felfuttatjuk.
A lisztet az élesztővel és annyi vízzel gyúrjuk össze, hogy
lágy, sima és rugalmas tésztát kapjunk. Langyos helyen
lefedve a duplájára kelesztjük.
Ezután a tésztát még egyszer átgyúrjuk, majd diónyi
gombócokat formálunk belőle, majd félcentinyi vastag
lepénykékre lapítjuk és újfent fél óráig kelesztjük.
A megkelt kis lepényekre kenjük a hústölteléket és olajjal
kikent tepsiben, forró sütőben 1/4 óráig sütjük.
SAJTOS-PARADICSOMOS PIZZA
(KHUBZ BIJ- JIBIN)
Ez a pizza tészta ugyanúgy készül, mint a SFIHA receptjében
található kelt tészta.
Elkészítési idő: fél óra, valamint amíg a tészta megkel.
Hozzávalók:
2 érett paradicsom
40 dkg sajt
2 gerezd fokhagyma
1 cseresznyepaprika
2 dkg szurokfű
40 dkg liszt
5 dkg élesztő
4 evőkanál olívaolaj
só és bors
A lisztet a langyos vízben felfuttatott élesztővel lágy
tésztává gyúrjuk össze, langyos helyen a duplájára
kelesztjük.
Másodszor is meggyúrjuk, majd kilisztezett kerek tortaformába
tesszük (kb. 1/2 cm vastagra), és még fél óráig kelesztjük.
A megforrázott paradicsomot meghámozzuk és felszeleteljük,
megsózzuk és hagyjuk egy kicsit lecsurogni. A sajtot vékonyra
szeleteljük. Az apróra vágott fokhagymát a szurokfűvel, a
cseresznyepaprikával és az olajjal összekeverjük.
A megkelt tésztát, óvatosan félbevágjuk, az alsó felét
megkenjük olajjal és fokhagymával, ráhalmozzuk a paradicsom-
és sajtszeleteket, visszaillesztjük a felső tésztaréteget,
majd kis lángon kb. fél óráig sütjük.
BÁRÁNNYAL TÖLTÖTT
CSIRKE
(JAY MIHSHI)
Elkészítési idő: 1 és fél óra
Hozzávalók:
20 dkg bárányhús
1 kb. 1 kg-os csirke
1 darabka citromhéj
2 szemes bors
1 csipetnyi őrölt fahéj
1 tojás
2 dkg fenyőmandula
1 zellerdarab
1 darabka fahéj
1 szál sárgarépa
20 dkg rizs
2 evőkanál olívaolaj
2 csokor petrezselyemzöld
só és bors
A kis kockákra vágott bárányhúst és a citromhéjat
összekeverjük a tojással, beletesszük a borsot és az őrölt
fahéjat. Majd hozzáadjuk az olajon megpirított fenyőmandulát,
megsózzuk, borsozzuk és ezzel a töltelékkel megtöltjük a
csirkét.
A nyílást jól összevarrjuk és a csirkét forrásban lévő
sós vízbe tesszük (A víz el kell hogy lepje).
Hozzáadjuk a zellert, a sárgarépát, a petrezselyemcsokrot,
és a fahéjdarabot. Egy óra hosszáig főzzük, majd
beletesszük a rizst és még negyed óráig lassú tűzön
főzzük.
A csirkét feldaraboljuk, a tölteléket pedig felszeleteljük.
Mély tálban tálaljuk, a tetejére halmozva a rizst és
ráöntve a leszűrt húslevest. Végül meghintjük apróra
vágott petrezselyemzölddel.
Megjegyzés: A fenyőmandulát darált dióval, pisztáciával
vagy pirított napraforgómaggal helyettesíthetjük.
BÁRÁNYHÚSOS
RIZSFELFÚJT
(RUZ BID-DFIN)
Az étvágygerjesztő hússal kevert rizsfelfújt Libanonban az
egyik legnépszerűbb fogás. Gyakran vacsoraként is
felszolgálják.
Elkészítési idő: 2 óra, valamint a csicseriborsó áztatási
ideje
Hozzávalók:
1 báránycomb
40 dkg rizs
20 dkg csicseriborsó
1 szegfűszeg
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
4 evőkanál vaj
1 fahéj darab
só és bors
A kiválogatott csicseriborsót egy napig hideg vízben áztatjuk.
Ezután a fokhagymával együtt sós vízbe tesszük, és
másfél óráig lassú tűzön főzzük.
A szegfűszeget beleszúrjuk a vöröshagymába majd a
báránycombbal együtt bő vízbe tesszük. Megsózzuk,
borsozzuk, hozzáadjuk a fahéjat és kb. 1 óra hosszáig
főzzük.
A megfőtt bárányhúst lecsurgatjuk, a levét átszűrjük és
félretesszük. Ezt követően feldaraboljuk a húst, 8 dl
húslében felforraljuk, beletesszük a rizst és a
csicseriborsót.
Ezután lassú tűzön addig főzzük míg a húslé el nem
párolog, ekkor belekeverjük a vajat. Néhány percig
pihentetjük, majd tűzálló edénybe tesszük és ha
megkeményedett, ráborítjuk a tálaló tálra. (Sikeres
művelet esetén a felfújt egyben marad.)
HÚSGOMBÓC LIBANONI
MÓDRA
(KIBBI)
Különféle alkalmakra készíthető, egy rész burghul,
másfél rész húsból. Változatos módokon ízesíthető.
Elkészítési idő: 1 óra
Hozzávalók:
1/2 kg bárányhús
20 dkg burghul (törtbúza)
1 kis padlizsán
2 fej vöröshagyma
1 marék fenyőmandula
1 kávéskanál koriander
1 kávéskanál köménymag
1 kávéskanál őrölt fahéj
6 evőkanál olívaolaj
só és bors
A meghámozott padlizsánt apróra vágjuk vagy ledaráljuk. A
vöröshagymát apróra vágjuk és a bárányhúst ledaráljuk.
A koriandert és a köményt finomra őröljük.
Harminc dkg húst a vöröshagyma felével és fél kanál
fűszerkeverékkel összekeverünk, megsózzuk, borsozzuk és
félretesszük.
A maradék vöröshagymát két kanál olajon megpirítjuk,
beletesszük a fenyőmandulát, megpörköljük, majd a maradék
húst, és a padlizsánt belekeverve 10 percig sütjük. A
maradék fűszerkeverékkel ízesítjük és félretesszük.
A burghult kb. 10 percig áztatjuk hideg vízben és jól
megmossuk, hozzáadjuk a nyers húskeveréket, és tojás
nagyságú labdacsokat formálunk.
Megtöltjük a padlizsános hússal, és olajon hirtelen
aranyszínűre és ropogósra sütjük.
Megjegyzés: Burghul (törtbúza) helyett rizst vagy tarhonyát
tehetünk az ételbe. A fenyőmandulát darált dióval vagy
darált pisztáciával helyettesíthetjük.
TÖLTÖTT FASÍROZOTT
(KAFTA MIHSHI BIL-BAYD)
Elkészítési idő: 1 és fél óra
Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
80 dkg bárányhús
4 tojás
1 csipetnyi koriander
1 csipetnyi őrölt fahéj
1 csokor petrezselyemzöld
5 dkg zsemlemorzsa
4 evőkanál olívaolaj
2 dkg vaj
só és bors
A koriandert és a köménymagot finomra megőröljük.
A bárányhúst kétszer megdaráljuk, hozzáadunk egy tojást,
sót, borsot, a megőrölt fűszereket, az apróra vágott
vöröshagymát és petrezselyemzöldet, a zsemlemorzsát és
jól összedolgozzuk. A 3 másik tojást keményre főzzük és
megtisztítjuk.
Olajjal megkent gyúródeszkán a húskeveréket egy ujjnyi
vastagra szétterítjük. Rátesszük a keménytojásokat és
összegöngyöljük, majd óvatosan olajjal-vajjal kikent tepsibe
tesszük, és közepes lángon kb. 1 óra hosszáig sütjük.
A felszeletelés előtt egy kicsit hagyjuk kihűlni, rátesszük
a tálaló tálcára és felszolgáljuk.
TAHINIS BURGONYA
(BATATA BIT-TAHINI)
A halfogások köreteként tálalt burgonyasalátát a
leggyakrabban tahinivel (szezámmagos olaj) ízesítik. A
vegetáriánusok is széles körben felhasználhatják.
Elkészítési idő: 40 perc
Hozzávalók:
1 kg burgonya
5 dkg szezámmag
1 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
4 evőkanál citromlé
2 evőkanál víz
2 csokor petrezselyemzöld
só és bors
Elkészítjük a tahinit. A szezámmagot az olajjal addig
turmixoljuk, míg krémszerűvé nem válik.
A burgonyát megfőzzük, meghámozzuk, felkarikázzuk és
salátás tálba tesszük.
A nagyon apróra vágott fokhagymát elkeverjük a tahinivel,
hozzáadjuk a citromlét, és a vizet, megsózzuk, borsozzuk és
ráöntjük a burgonyára. Óvatosan megkeverjük, ügyelve arra,
hogy a burgonya ne törjön össze.
Meghintjük petrezselyemzölddel és langyosan szolgáljuk fel.
TÖLTÖTT BURGONYA
(MIHSHI BATATA)
A különböző zöldségféléket szezonjukban megfelelően
töltjük. Nyáron a céklát, a padlizsánt, a paprikát és a
szőlőlevelet, télen a burgonyát, a karfiolt és káposztát
célszerű megtölteni.
Elkészítési idő: 1 és fél óra
Hozzávalók:
4 közepes burgonya
20 dkg bárányhús
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 dkg köménymag
2 érett paradicsom
2 evőkanál olívaolaj
só és bors
A vöröshagymát, a fokhagymát és a bárányhúst apróra
vágjuk.
A vöröshagymát és a fokhagymát olajon üvegesre pirítjuk,
majd beletesszük a húst, a köménymagot, megsózzuk, borsozzuk
és 10 percig pároljuk.
A burgonyákat meghámozzuk, tetejükről egy lapot levágunk,
éles késsel kikaparjuk a belsejüket, majd megtöltjük a
húskészítménnyel. Meghámozott és vékony szeletekre vágott
paradicsommal körberakva 3/4 óráig főzzük, miközben - ha
szükséges - egy kevés vizet aláöntünk.
A megfőtt burgonyát tálaló tálra tesszük és felszolgáljuk.
RIZZSEL TÖLTÖTT CSIRKE
(JAY U RUZ)
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók:
1 csirke
20 dkg mandula
20 dkg fenyőmandula
10 dkg rizs
1 dl olívaolaj
1 fahéjdarab
1 csokor petrezselyemzöld
1 csipetnyi őrölt koriandermag
1 csipetnyi őrölt köménymag
1 csipetnyi őrölt fahéj
só és bors
A rizst megmossuk és a fahéjjal együtt enyhén sós vízben 20
percig főzzük. Ezután lecsurgatjuk és kidobjuk belőle a
fahéjat.
A csirkét alaposan megtisztítjuk, megmossuk. A máját apróra
vágjuk, összekeverjük a rizzsel, a petrezselyemzölddel és a
fűszerekkel; megsózzuk, borsozzuk.
A csirke hasüregét megtöltjük evvel a töltelékkel és a
nyílást összetűzzük vagy cérnával bevarrjuk.
Kevés olajon kb. másfél óráig sütjük, miközben saját
levével gyakran locsolgatjuk.
Felhevítjük a maradék olajat egy serpenyőben, beletesszük a
mandulát, a fenyőmandulát és néhány percig pirítjuk.
Ezután kiöntjük a felszolgáló tálra, a tetejére tesszük a
csirkét és tálaljuk.
ÉDES FINOMMETÉLT
(BURRMA)
A kunafeh-tésztából készülő édesség dióval, mandulával
tölthető és sziruppal ízesíthető.
Elkészítési idő: 1 és fél óra
Hozzávalók:
30 dkg liszt
10 dkg dióbél
10 dkg mandula
10 dkg pisztácia
20 dkg cukor
1 dl olívaolaj
8 dkg vaj
A kunafeh készítéséhez a lisztet olajjal és annyi vízzel
gyúrjuk össze, hogy könnyű sima, de ne túl lágy tésztát
kapjunk.
A tésztát nagyon vékonyra nyújtjuk, és lassú tűzön rövid
ideig sütjük. Ezután a tésztalapokat egymásra rakjuk és
cérnametélt vékonyságúra vágjuk.
A megtisztított diót, pisztáciát és mandulát nagyon finomra
daráljuk, majd 2 evőkanál cukorral jól összekeverjük.
A kunafehből (cérnametéltből) labdacsokat formálunk és
megtöltjük a fenti töltelékkel, majd óvatosan összenyomjuk.
A sütőformában felolvasztjuk a vajat, majd közepes lángon,
aranyszínűre sütjük a labdacsokat.
Ezzel egyidejűleg kevés vízben feloldjuk a maradék cukrot,
és sűrű szirupot főzünk.
A megsült labdacsokat még melegen a szirupba mártogatjuk, hogy
jól átitatódjanak és megfelelő máz képződjön a
tetejükön. Ezután a tálaló tálra helyezzük és
felszolgáljuk.
RIZSKRÉM
(MIGHLI)
Nagyon kellemes illatú és édes krém, kis tányérkákban
szolgálják fel, meghintve apróra darált, szárított
gyümölcsökkel, vagy datolyával és dióval díszítik.
Elkészítési idő: 10 perc
Hozzávalók:
20 dkg rizsliszt
10 dkg cukor
1 marék mogyoró
1 marék tisztított dió
1 marék datolya
1 marék tisztított mandula
1 mokkáskanál köménymag
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1 mokkáskanál ánizsmag
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
A rizslisztet a cukorral és az őrölt fűszerekkel
összekeverjük, és annyi vizet öntünk hozzá, hogy lassú
tűzön, állandóan kevergetve krémszerű pépet kapjunk.
Amikor forrni kezd és gyorsan keményedik, még egy kevés vizet
kell hozzá önteni.
A kész, nem túl sűrű krémet 4 kisebb tálba öntjük ki,
meghintjük a durvára darált mogyoróval, mandulával és
dióval, és mindegyik tetejét datolyával díszítjük.
Megjegyzés: A mogyoró vagy a mandula helyett szárított almát
is használhatunk. A datolya helyett pedig langyos vízbe
áztatott, kimagozott aszaltszilvával is próbálkozhatunk.
DIÓS GOLYÓCSKÁK
(MA'AMUL)
Vannak sütemények, amelyeket vallási ünnepek, különleges
események alkalmából készítenek. Húsvétkor például
előszeretettel fogyasztják a diós édességet.
Elkészítési idő: fél óra
Hozzávalók:
40 dkg dara
40 dkg cukor
25 dkg vaj
30 dkg dióbél
A darát 20 dkg cukorral mély tálba tesszük és több
részletben, keverés mellett ráöntjük az olvasztott vajat és
annyi meleg vizet, hogy abban keményre dagadjon.
A finomra őrölt diót összekeverjük 5 dkg cukorral.
A darából nem túl nagy gombócokat formálunk és megtöltjük
cukros dióval. Ezután a tenyerünkkel óvatosan megsodorjuk,
bevajazott, kilisztezett tepsibe téve 20 perc alatt pirosra
sütjük.
Ezzel egyidejűleg a maradék cukrot egy kevés vízben feloldjuk
és sűrű szirupot készítünk. A kész gombócokat még
melegen a szirupba mártjuk majd hagyjuk kihűlni, és csak
ezután tálaljuk.