Piskóta
Piskóta
Hozzávalók: hat tojás, hat evőkanál cukor, hat evőkanál
rétesliszt, késhegynyi sütőpor; a tepsi kikenéséhez zsír
és liszt.
A tojások sárgáját a cukorral meg a sütőporral nagyon
habosra (szinte fehérre) kikeverjük, majd felváltva adagoljuk
hozzá a lisztet meg a tojásfehérjékből vert kemény habot,
vigyázva, nehogy a hab összetörjön. Alaposan kizsírozott,
kilisztezett tepsiben (vagy tortaformában, ha tortának szánjuk)
sütjük, de kibélelhetjük a tepsit selyempapírral is. Ha a
piskóta megsült, 2 percig a már eloltott, de még meleg sütő
ajtajában állni hagyjuk, majd deszkára borítjuk. Ha papírral
béleltük a tepsit, a papírt nedves ruhával megsimítva
lehúzzuk róla. Csak hidegen vágjuk ketté vagy félbe,
aszerint, hogy mit akarunk belőle készíteni, és csak utána
töltsük meg. Ha piskótatekercs készül belőle, a tésztát
konyharuhára borítjuk, és még melegen ki-be tekerjük, majd
összesodorva hagyjuk kihűlni, így nem törik, ha a töltés
után összetekerjük.
Málnás piskóta
Hozzávalók:
(egy 28 cm átmérőjű, kapcsos tortaformához): 2 tojás, 7,5
dkg cukor, 1 ek. vaníliás cukor, csipet só, 5 dkg liszt, 5 dkg
étkezési keményítő, 40 dkg málna, 2 dl tejszín, 3 ek.
cukor, fél csomag málnaízű gyümölcskocsonyapor, 2 dl víz.
Elkészítés:
A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgákat 2 ek. meleg
vízzel, majd a cukorral és a vaníliás cukorral habosra
keverjük. A tojásfehérjéket a sóval kemény habbá verjük.
A liszthez hozzáadjuk a keményítőt, és a tojáshabbal, meg a
cukros tojássárgájával összekeverjük. A sütőt 180 fokra
előmelegítjük. A formát kivajazzuk és zsemlemorzsával vagy
süteménymorzsával meghintjük. A tésztát beleöntjük, és a
süteményt 20 percre a sütő alsó részére téve
aranysárgára sütjük. További 15 percig a kikapcsolt
sütőben hagyjuk, majd egy tálra borítjuk. Közben a málnát
megmossuk és lecsurgatjuk. A tejszínt 1 ek. cukorral kemény
habbá verjük, és a negyedét beleöntjük egy csillagcsővel
ellátott habzsákba. A hűtőszekrénybe tesszük. A lehűlt
tortalapra rákenjük a maradék tejszínhabot és rárakjuk a
málnát. A gyümölcskocsonyaport a cukorral és a vízzel
felmelegítve feloldjuk. Ha langyosra hűlt, ráöntjük a
málnára, amikor megdermedt, a habzsákból feldíszítjük a
süteményt, és azonnal tálaljuk.
Joghurtos gyümölcsös
"piskóta"
Hozzávalók: 2 tojás, 1,5 joghurtos pohár cukor, 2 joghurtos
pohár rétesliszt, 0,5 joghurtos pohár olaj, 2 dl joghurt, 1
citrom héja és leve, 1 csomag sütőpor
A tojást a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a többi
belevalót. Kikent, lisztezett tepsibe öntjük. Bármilyen
gyümölcsöt - legjobb a meggy - tehetünk a tepsibe tett
masszára. (A gyümölcs nem süllyed el a tésztában, ha
előzőleg lisztben megforgatjuk.) Előmelegített sütőben
sütjük.
Gesztenyekrém és
piskóta tekercs
Gesztenyekrém I: 25 dkg gesztenyemasszát kikeverünk (robotgéppel)
5 dkg puha vajjal, 1 deci tejjel vagy tejszinnel, 2 EK rummal
vagy rumaromával. Ha nem elég édes, meg egy kevés porcukrot
is közékeverünk.
Gesztenyekrém II: 40 dkg gesztenyemasszát összegyúrunk 1 deci
tejjel vagy tejszínnel és 3-4 EK rummal. Közékeverünk meg 2
deci gyengén édesített kemény habbá vert tejszint. A
megsült, kihűlt, kiterített piskótát először vékonyan
megkente diókrémmel, de csak egész leheletnyi vastagságban.
Erre gesztenyekrémet kent normál vastagságban, és a
jövendőbeli tekercs belsejébe kerülő szélét kirakta két
sorban rumos meggyel. A kész tekercset csokoládémázzal vonta
be. Ebből egy szelet és ki lehet tenni a megtelt táblát,
olyan laktató.
Gyümölcsízes
piskótatekercs.
25 dkg. porcukor, 15 dkg. vaj, 4 tojás, 20 dkg. nullás liszt,
1/2 dl. tej, hat csepp citromolaj, 2/3 csomag Dr.Oetker-féle
sütőpor.
A vajat cukorral, tojással, tejjel jól elkeverjük, hozzáadjuk
a citrom csöppeket és a liszttel kevert sütőport. Veszünk
egy darab fehér papírt, valamivel nagyobbat a tepsinél, vajjal
bekenjük, mint a vajaskenyeret, a tepsire tesszük és a
tésztát, ebbe öntjük bele, majd meleg sütőben 10-12 percig
világosbarnára megsütjük. Miután kivettük, egy másik -
porcukorral meghintett - papírlapra tesszük, lekvárral
bekenjük, s mint a rétest behengerítjük. A tésztát azután
ujjnyi vastagságú szeletekre vágjuk.
Kiadós piskóta
Hozzávalók: 6 tojás, 6 ek. cukor, 6 ek. liszt, 1 ek. kakaópor,
késhegynyi sütőpor.
A cukrot 6 ek. vízzel méz sűrűségű sziruppá főzzük. A
tojásfehérjéket kemény habbá verjük, a szirupot azon
forrón belekeverjük, majd tovább verve, a sütőport, a
tojássárgájákat, meg a lisztet is hozzáadjuk. Papírral
bélelt formában, közepes hőmérsékletű sütőben sütjük.
Mákos piskóta
3 tojás, 20 dkg vaj, 28 dkg cukor, 25 dkg rétesliszt, 28 dkg
darált mák 3,5 dl tej, 1 cs. sütőpor, 1 citrom reszelt héja,
1 kk. fahéj
Piskótaként sütjük, tölthetjük lekvárral, csak hidegen
szeleteljük. Beleszórhatunk néhány szem meggyet és mazsolát
is.
Poharas piskóta
Hozzávalók: 1 egész tojás, 1 pohár cukor, 1 pohár tej, 1
pohár apróra vágott dió, 1 pohár liszt, 1 csomag sütőpor,
1 citrom reszelt héja.
Elkészítése: A tojást a cukorral és a sütőporral habosra
keverjük, majd beletesszük a diót, a citromhéjat, a tejet, a
lisztet. Kizsírozott, kilisztezett, közepes nagyságú tepsiben
elsimítjuk és megsütjük. Figyelem: A sütést forró
sütőben kezdjük, kb. 5 perc múlva közepes fokozatra,
vesszük és így fejezzük be!
Rokfortos piskóta rolád
(8-10 személyre)
Hozzávalók: Tésztához: 4 egész tojás, 4 púpozott
evőkanál liszt, 1 mokkáskanál só, 1 mokkáskanál törött
fehér bors, késhegynyi currypor Sajtkrémhez: 15 dkg reszelt
rokfort (márványsajt), 10 dkg vaj, 2 evőkanál tejföl, 5 dkg
darált dió, 1 csokor snidling, 1 gerezd fokhagyma
A tojássárgájákat kikeverem a sóval és a fűszerekkel, majd
a fehérjékből vert kemény habbal és a liszttel felváltva
összekeverem. A masszát egy sütőpapírral bélelt tepsire
vagy sütőlemezre kenem. Előmelegített forró sütőben szép
sárgára megsütöm, majd meg tűzforrón tiszta, nedves
konyharuhára borítom, és azonnal összetekerem. A ruhában
hagyom kihűlni. Közben elkészítem a krémet, amihez a reszelt
sajtot, a megpuhított vajat, a tejfölt, a megtisztított és
összezúzott fokhagymát, a darált diót és a finomra metélt
snidlinget habosra keverem. A krémet a már teljesen kihűlt
tésztára kenem, majd ismét összecsavarom és folpack
fóliába csomagolva, legalább 1 napig dermesztem a
hűtőszekrényben. (Akár hónapokig is eláll a mélyhűtőben.)
Ujjnyi vastagra szeletelve, salátaleveleken tálalom
Rom Baba (rumos piskóta)
1 csomag szárított élesztő, 6 ek meleg víz, 1 tk só, 6 ek
kristálycukor 6 ek langyos tej, 10 dkg olvasztott, majd
szobahőmérsékletűre hűtött vaj 5 kissé felvert tojás, 1
reszelt narancshéj (kb. 2 ek), 7,5 dl liszt A sziruphoz: 03 dl
víz, 6 dl kristálycukor, 3 dl rum (vagy almajuice 2 tk
rumaromával)
Egy nagyobb edénybe tegyük a meleg vizet, és szórjuk rá az
élesztőt. Keverjük, amíg az élesztő feloldódik. Hagyjuk 5
percig állni, majd adjuk hozzá a sót, cukrot, tejet, vajat,
tojásokat és a narancshéjat, keverjük össze, amíg a tészta
homogén nem lesz. Apránként adjuk hozzá a lisztet és
keverjük, amíg a tészta homogén és fényes felületű nem
lesz. Kelesszük meg a kétszeresére, kb. 1 óra alatt.
Vajazzunk ki egy sütőformát. Keverjük a tésztát 2 percig,
majd öntsük be a sütőformába. Megint kelesszük meg a
kétszeresére (30-35 perc). A süteményt előmelegített
sütőben 30-35 percig sütjük. Hűtsük le. Amíg a sütemény
hűl, készítsük el a szirupot. Egy kis serpenyőben keverjük
össze a vizet és a cukrot. Kis lángon főzzük, amíg a cukor
fel nem oldódik (10 perc). Lassan hűtsük le, és keverjük
hozzá a rumot. A sütemény tetejébe fogpiszkálóval szúrjunk
sok kis lyukat, aztán lassan és egyenletesen öntsünk a
szirupból a tésztára. Hagyjuk állni. Egy nagy kanállal 10
percenként locsolgassuk meg, amíg fel nem szívja az egészet.
Szőlős gyorspiskóta
Hozzávalók: 40 dkg szőlőszem, 5 dkg vaj, 5 dkg porcukor, 5 db
tojás, 5 dkg liszt, 2,5 dl tej, 1 dkg vaníliás cukor, 5 dkg
vaj, 5 cl tojáslikőr, só
A leszemezett szőlő héját és magjait eltávolítjuk, majd az
így előkészített gyümölcsöt a további felhasználásig
félrerakjuk. A vajat a porcukor felével, a tojások
sárgájával, gondolatnyi sóval, és a vaníliás cukorral
habosra keverjük. Ezután belekeverjük a lisztet és a tejet. A
tojások fehérjét a cukor megmaradt részével habbá verjük,
majd lazán belekeverjük az elkészített masszába. Vajazott
palacsintasütőben 4 db vastag palacsintát sütünk, úgy, hogy
felső fele lágy maradjon - tehát nem kell fordítani.
Beleszórjuk az előkészített szőlőszemeket, meglocsoljuk egy
kevés tojáslikőrrel, félbehajtjuk, majd tányérra borítjuk.
Porcukorral meghintve, frissen, forrón kínáljuk.
Tejfölös piskóta
Hozzávalók: 2 tojást 20 dkg kristálycukorral habosra
keverjük, beleöntünk 2 dl tejfölt, és tovább keverve
beleszórunk 20 dkg réteslisztet, amiben elkevertünk 1/2 csomag
sütőpor is.
Papírral belelt formában úgy sütjük, mint a hagyományos
piskótát.
Vizes piskóta
Hozzávalók: hat tojás, 20 dkg cukor, késhegynyi
szódabikarbóna, hat evőkanál víz, nyolc evőkanál
rétesliszt.
A tojássárgáját cukorral nagyon habosra keverjük, majd a
vízzel meg a szódabikarbónával még legalább 10 percig
keverjük. Ezután felváltva tesszük bele a lisztet meg a
tojásfehérjékből vert kemény habot, és ugyanúgy sütjük,
mint a közönséges piskótát. (Dobhatunk bele három marék
vagdalt diót is, akkor nem nyolc evőkanál, hanem csak hat
evőkanál liszt kell a tésztába.)
Gyümölcsös piskóta
Hozzávalók:
25 dkg Rama margarin 25 dkg cukor 40 dkg liszt 5 db tojás 1
vaniliáscukor 1 sütőpor
Elkészítés módja:
A margarint cukorral habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a
tojásokat, és a vaniliscukrot. Apránként belekeverjük a
lisztel összekevert sütőport.
A tetejét félbevágott sárgabartackkal, vagy esetleg más
gyümölcsökkel díszítjük.